OMME "Püspökladány és Vidéke Méhészek Egyesülete"

Püspökladány

 

Székesfehérváron már virágzik az akác.


pic_0494.jpg

26. alkalommal rendezte meg a Székesfehérváron Országos Méhésztalálkozót az OMME Fehér megyei Egyesülete. A több mint 100 kiállító részvételével megrendezett kiállítás igen nagy érdeklődés mellett zajlott le.

 

pic_0473.jpg

A vásár ideje alatt színvonalas szakmai előadásokra is sor került.

Pleizer Lajos, a Fejér Megyei Közgyűlés alelnöke a megnyitón elmondott beszédében kiemelte, hogy megtiszteltetés számára a méhészek nagy közösségének ezen seregszemléjén való részvétel. Beszédében elmondta, hogy  " Nem hagyhatjuk figyelmen kívül a mostanában kibontakozó akác-mizériát, ami a méhész-társadalomra óriási veszélyt jelent. A Fejér megyei értéktár-bizottság elnökeként támogatom azt az elképzelést amely az akácot és az akácmézet hungarikummá kívánja nyilvánítani. Kérem önöket, hogy ennek érdekében helyben is forduljanak az értéktárbizottságokhoz, a helyi polgármesterekhez kezdeményezésükkel."

pic_0475.jpg

 

A rendezvényen nagyon sok méhész alá az akácfa hungarikummá nyilvánításával kapcsolatos aláírásgyűjtő ívet is.



Horváth Miklós Csaba önkormányzati képviselő Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata képviseletének nevében köszöntötte a megjelent hazai és határ menti méhészeket. A képviselő beszédében elmondta, hogy ez az Országos Méhésztalálkozót és Vásár ma már Közép-Európa egyik legnagyobb méhész-rendezvénye, amely a határon túli magyar méhészeket és a szomszédos országok méhészeit is vonzza. A rendezvényen bemutatkozott a Mézkirálynő is, a 24 éves Lehóczki Tímea biomérnök, aki kiskorában ismerkedett meg a méhészettel. Mézkirálynőként feladata, hogy meggyőzze a magyar társadalmat a mézfogyasztás előnyeiről és jótékony hatásairól.

pic_0508.jpg

Egy ilyen kiállítás megszokott az eszközgyártók színes kavalkádja. Nagy érdeklődésre tarthatott számot az az idős méhész kolléga aki  két virágzó 3-4 m magas akácfát hozott a kiállításra.

Érdekes színfoltja volt a kiállításnak Fritsch Ottó erdőmérnök és méhészeti szakíró, akit folyamatosan szólítottak meg a méhészek, hogy dedikálja legújabb könyvét, mely az Erdei méhlegelő méhlegelőkről szól.

Forrás Forestpress

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 15
Tegnapi: 6
Heti: 15
Havi: 38
Össz.: 38 278

Látogatottság növelés
Oldal: Székesfehérváron már virágzik az akác. írhatod a weboldalad új lapjának a címét
OMME "Püspökladány és Vidéke Méhészek Egyesülete" - © 2008 - 2024 - ladanyimehek.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »