OMME "Püspökladány és Vidéke Méhészek Egyesülete"

Püspökladány

Zselici bio méheskert


 

A Dunántúl számos területe éghajlati, környezeti adottságok tekintetében, valamint a méhlegelő szempontjából is alkalmas az ökológiai feltételek szerinti méhészetre.

 

Egyéb (egyéni, gazdasági, társadalmi stb.) okok miatt azonban, hazánk nyugati felében lényegesen kisebb a bioméhészetek száma, részben a lehetőségekhez, illetve a keleti országrészhez viszonyítva. A méhészetek ellenőrzése során jutottam el a Kaposvártól délre fekvő Zselici Tájvédelmi Körzetbe, nevezetesen a Zselici Méheskertbe, a Böröcz házaspárhoz. Böröcz Györgyöt kérdeztem.

– Hogyan indult a vállalkozás?

– A gyerekkori élmények és gyakorlat után hosszabb kihagyással a 80-as években ötven körüli családdal működött, fejlődött a méhészetünk. A kaptárok felett mindig tető volt. A Kaposvár környéki intenzív repülőgépes szúnyogirtás lényeges változást hozott, mivel a veszélyeztetett területről biztonságos, új telephelyre kellett költözni. A zselici erdőség nyugati oldalán, Vótapusztán sikerült kitűnő adottságú területet és méhlegelőt találni. Ezen a vótapusztai telephelyen új lendületet kapott a fejlesztés: 150 1/2 nB rakodós az állomány, kialakult a lép- és méztároló, valamint a Phare és Sapard program támogatásával 2000-től a legmagasabb követelményeket is teljesítő, hatóságilag engedélyezett méztöltő és csomagolóüzemet létesítettünk. Az OMME (Országos Magyar Méhészeti Egyesület) bemutató méhészeteként is működünk.

– Milyen technológiát alkalmaznak a termelésben és a kártevők elleni védekezésben?

– Méhészetünkben tabi gyártmányú rakodókkal dolgozunk, több kijáróval, 5 fiók tartozik egy kaptárhoz. A termelésre való felkészülés már a megelőző év júliusában megkezdődik az erős, jó korösszetételű, egészséges családok biztosításával. Ennek feltételei röviden: legalább 80%-ban egyéves anya az állományban, 20-25 kg jó minőségű telelő készlet, megfelelő takarás, tiszta, kellő mennyiségű és hőmérsékletű víz, a család méretéhez igazodó fészektér és a rajzás megakadályozása. Tartalék családot nem teleltetünk be. Tavasszal anyahiány esetén egyesítünk, ill. később kiegyenlítem a családokat. Akácon a bővítést előre elkészített fiókokkal végzem, mézelvétel előtt szöktetőt helyezek be.

  • Nosema ellen alapvetően erős családokkal védekezek, 2-3 évenként cseréljük a lépeket. A rend, tisztaság, a higiéniai követelmények betartása állandó követelmény.
  • Varroa atka ellen legalább három alkalommal Api-Life-Var lapokat helyezek a fészek keretei fölé, a fólia alá. November elején 3,5%-os oxálsavas csepegtetéssel zárom a védekezést.

 

Kaptársor
A vótapusztai telephely kaptársorai

Kaptársor

 

– Milyen tanácsokat adna a kezdő, ill. a biofeltételek felől érdeklődő méhészeknek?

– A méhészetünk 2004. évig átállás alatt, 2005-től pedig – a jónak értékelt munkánk, környezetünk és feltételeink miatt átállt állományként működik. Ezért talán nem szerénytelenség, ha tanácsokat adunk:

  • Körültekintően tanulmányozzák a bioméhészettel szemben támasztott feltételrendszert.
  • Alaposan mérlegeljék, hogy a követelményrendszernek meg tudnak és meg is akarnak-e felelni.
  • Gondolják át, hogy méhészetük (telephelyük) környezete, a terület méhsűrűsége nem veszélyezteti-e az alapvető biofeltételek teljesíthetőségét.
  • Mérjék fel a méhészeti eszközeik állapotát:
    – a kaptárok,
    – a meglévő lépkészlet állapotát,
    – a pergetőhely és eszközei minőségét,
    – a méz kezelésének, tárolásának higiénikus biztosítását.
  • Ezeken túl mérjék fel méheik egészségének vegyszermentes megőrzési lehetőségeit, az egészség megőrzéséhez (atka, nosema stb.) használható szereket és az alkalmazás módjait.

Az érdeklődő méhésztársak kérésére a méhészetét megtekinteném, és a helyszín, körülmény felmérése után véleményemet, tanácsaimat az adott helyre pontosítanám.

– A termékválasztékról és az értékesítési formáról néhány szót!

– A bioméhészeti termékeink köre a következő: erdei virágméz, szelídgesztenye méz, gyermekláncfű méz, medvehagyma méz, akác- és hársméz. Készítünk, ill. forgalmazunk még akácból lépes mézet, propoliszos virágmézet, szelídgesztenyéről gyűjtünk virágport is. Kiszerelt mézeinket 250, 350, 500 és 900 grammos adagokban értékesítjük.

Zselici méheskert kínálatából

A Zselicséget reprezentáló fajtamézeink

– Milyen külföldi piaci tapasztalatokkal rendelkeznek?

– Az elmúlt évek külföldi értékesítési és marketing tapasztalatait boldogan adnánk közzé, ha bejött volna ilyen. Azonban csak a próbálkozásokról tudunk tájékoztatni, mivel kérdés, érdeklődés e-mailen és más irányból is több volt, de a termék eladásáig egyik sem jutott el. Úgy gondolom ennek okai a következők voltak:

  • Az érdeklődés nagyobb volumenre irányult, mint amit mi egy-egy fajtamézből adni tudtunk volna (pl. sem a szelidgesztenye, sem a medvehagyma, de a gyermekláncfű sem hoz egy évben 3-5 q-nál többet, az pedig külföldre nem kiszállítható mennyiség).
  • Akác esetében pl. volt amikor hónapokig levelezgettünk és vártunk a válaszra Svájcból, míg végre januárban kiderült, hogy mégsem a mi akácmézünket kérik. Kanadából egy kint élő magyar család hitegetett bennünket, akiknek Magyarországon is és kint is cége van, e-mailen hirdette több országban, de a minta kiküldésig sem jutottunk el, s nem a mi hibánkból. Olyat is hallottunk vissza, hogy a magyar mézek minősége lejáratódott külföldön. Oka más nem lehet, mint a hazai mézhamisítások híre. (A nektárból származó termelői mézekre és bio-mézeinkre ez nem vonatkozhat!) Most Ausztriában próbálkozunk, közvetítő személy útján, de még pozitív eredményt, tapasztalatot sajnos nem tudok mondani.
  • Volt, amikor akácmézből havonta 1-1 tonna biomézet kértek e-mailen, de ezt sem vállalhattuk fel szerződéssel, mert egy évnyi termésünk sem lett volna elég a szerződés teljesítésére, ezért az üzlet elmaradt.

Töltőüzem

Bemutató méhészetünk töltőüzeme

– Mi a helyzet a fajtamézekkel?

– Bár a fajtamézeink – a mi megítélésünk, érzékelésünk szerint – és a magyar fogyasztói köreink szerint is értékesek, a zselici íz- és tájjelleget reprezentálóak, mégis nagyon küszködünk az eladással, a piacszerzéssel, mert:

  • messze vagyunk Budapesttől;
  • egyedül vergődünk, kereskedő, támogató külkapcsolatok nélkül, még nem találtunk olyan megbízható külföldi partnerre, akiben bízhatnánk, s aki évről-évre visszajárna hozzánk a mézeinkért.

– Kik számítanak állandó vevőnek?

– Belföldi partnereink közül évek óta tőlünk rendelők: Országos Onkológiai Intézet Élelmezési Osztálya; Bio Partner Kft., mint nagykereskedelmi cég, a bioboltokba teríti az árut Budapesten; Kardosfa Ökocentrum; Kaposvári Méhészbolt.

Köszönöm a beszélgetést és gratulálok az elért eredményekhez!

Ilonka Mária

 

Forrás:http://www.biokontroll.hu



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 12
Tegnapi: 6
Heti: 12
Havi: 35
Össz.: 38 275

Látogatottság növelés
Oldal: Bioméhészet
OMME "Püspökladány és Vidéke Méhészek Egyesülete" - © 2008 - 2024 - ladanyimehek.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »